Ő csak állt ott némán letaglózva, midőn Róma az nagy császára a hun seregek láttán. Ám mi ehhez képest egy egész horda hun, itt nagyobb ellenfél támadott. Sokan hitték, hogy már nincs közöttünk, hogy tán végleg elpusztult, vagy esetleg nem is létezett soha. De tévedtek. Iszonyatosat tévedtek.
Most nézett Sanyi és nem tudta mire vélni a dolgot:”ez biztos csak egy álom, tuti, ez nem lehet a valóság”. Ám Sanyi is tévedett. Ennél valóságosabbat tán át sem élhetett volna. Mikor elindult a Stafétából még vidám volt, tele nehéz, bár finom ételekkel és tervekkel. A nagy jövő… Bárénekes akart lenni, fellépni hangulatos kiskocsmákban, ahol a vendégek majd ájuldozva hallgatják mennyei játékát…Mindez épp most készült romba dőlni.
Igen, gondolom már mindenki tudja, mi volt az a ravasz és kegyetlen dolog, ami hatalmába kerítette főhősünket. Mi más lehetett volna, mint az a förtelmes hírű időhurok. Mikor Sanyi először meglátta, el kezdett menekülni, izomzata megfeszült, küzdött, hadakozott, csapkodott, de akkor már ő is tudta, ennek nem lehet jó vége. Mint pók a légyre, úgy csapott le most a galád képződmény Sanyira, ki a következő pillanatban hanyatt vágódott, bele egyenesen az időhurok arcába.
Ha már itt tartunk, engedjen meg olvasóm egy kis intermezzót. Nem hiszem, hogy tájokozott az időhurok külsejét illetően. Ez igazán nem szégyen, higgye el, hisz még nekem is hetekbe telt, míg rátaláltam az első és eleddig egyetlen hiteles túlélő beszámolójára. E szerencsés embert Nándornak hívják. Épp a Calambo befejező részét nézte a tv-ben, amikor hirtelen elment az áram. Nándor szívből belekiáltotta volna az éterbe, hogy „Há mi ez te”, de erre már nem volt ideje és csak ennyi csúszott ki a száján:”Há m…”. Időhurokba került. Képzelhetjük micsoda gondolatok keringtek ekkor a fejében. Azt állítja, olyan volt, mintha újra látta volna a Calambo főcímét, aztán az egész részt, kivéve a végét, vagyis nem tudhatta meg ki a gyilkos. És ez ment még iszonyú sokáig. Nagyon szenvedett. Arra gondolt, hogy ez a jelenség sose marad abba. Belesajdult a szíve, hogy lemarad a békési disznóvágásról, és nem hogy tepertyűt, még toros káposztát sem tud majd tápolni. Próbálta kibékíteni az időhurkot, hogyne próbálta volna. Ilyeneket mondott neki:”Te vagy a jó”, vagy:”oouuu”, sőt a végén bekeményített így e:”meg különben sincs neked itt semmi kereskednivalód”, de ezek a szavak az időhurkot nem nagyon hatották meg. Végül segítségül hívta török dédapja szellemét, aki befingatta az időhurkot, mely vonakodva bár és heves vajúdások közepette, de kénytelen-kelletlen elviharzott. Olyan héthatárra szóló bulit rendezett a család ezek után, hogy még harmadnap is szerteszét volt okádva a szegedi albérlet minden egyes apró zuga. Na de nem is ez a lényeg. Barátunk a következőket mondta az időhurok külsejét illetően, idézem „Há maraggyá mi ez te én ilyet nem láttam még soha. Nagy volt az öreg, tele volt vele az egész szoba. A feje olyan retek formájú lehetett, rajta madzag félin csüngtek a fülei, amiket maga után húzott. Ooou, tele volt förtelem ragyákkal, szájából iszonyatos cefreszag dőlt ki. Kezében egy büdöskútpusztai koccintóssal tántorgott felém. Akkor vettem ám csak észre, hogy igazából egy lába van, amit a fején hord, ebből következtettem arra, hogy fejlábú népséggel van dolgom. Ja és a legborzalmasabbat elfelejtettem: tiszta szőr volt.”
Na ugye milyen rémisztő? Sanyi helyzetét így már tán könnyebb lesz átérezni.
Szóval ott tartottunk, hogy a bárénekes-növendék belevágódott az ösztönlény orcájába. Ez egy vakmerő húzás volt, hisz az időhurok arca kemény, mint a beton. De Sanyi bevállalta, hiszen őt meg kemény fából faragták. Ekkor az időhurok elérzékenyült, még sose látott ilyen bátor embert. Annyira nagy volt az érzelmi töltet, hogy ebben a pillanatban epilepsziás rohamot kapott, csak úgy habzott a szája, még szerencse, hogy épp arra repült a rézfaszú bagoly, aki gyorsan leereszkedett és elsősegélyben részesítette negatív főhősünket. Eközben Sanyi annyira el kezdett unatkozni, hogy ő is epilepsziás rohamot kapott. Ilyen ez a kór, a legváratlanabb helyzetekben érezteti létét. Most épp jókor jött, mert így az időhuroknak elment a kedve a további akcióktól. Sanyi is örült ennek és mindenki boldog volt.
Először Nándi gratulált Sanyinak, elmentek a zaccba, ahol meghívták egymást egy akácmézes pálinkára és jót röhögtek a nap eseményeinJ
